Természetesen a film szövetétől függ leginkább, lehet-e egy újabb darabot hozzávarrni vagy sem. Ami az esetünkben igen jó anyag, úgyhogy újra szól az ízirájder, öcsém. Ki hinné, hogy immár hat éve találta meg Rudolf Péter stábjával azt az összetéveszthetetlen hangulatot, amely körbelengi e hont, s amely egy ócska, lepukkant, útszéli lakókocsis büfében manifesztálódott. Lali és haverjai igen nagy népszerűségre tettek szert, elérkezett hát az idő arra, hogy ismét színre lépjenek. Győztes csapaton nem szabad változtatni, és tegyük hozzá, nem is nagyon lehetne, az Üvegtigris egy jól eltalált komédia, ezen túl és innen nem nagyon tudna működni. Rengeteg kis történet, geg, poén hemzseg most is a vásznon, sokszor egy-egy remek kamaraalakítással megfűszerezve. Szilágyi Tibor alternatív emberrablása, Básti Juli zaklatott falusi dívája, Méhes László néma, de bátran zseniálisnak minősíthető részeg jelenete, Reviczky Gábor egy-egy arca, Kavics, a pórul járt haver koporsója méltán marad emlékezetes momentum. Lali tehát állja a sarat, éli sehová nem vezető életét, időnként rá is ébred erre, na ekkor elkezd a film recsegni-ropogni, félő, hogy allegória, metafora, valami ébred belőle, de szerencsére az elkomolyodásnak hamar véget vet egy újabb kapitális ökörség, trabantos üldözés. És hát az elmúlt hat évben a honban nem nagyon változott semmi, legfeljebb annyi, hogy a tőke, ezúttal Gesztesi Károly személyében, rá kívánja tenni szőrös kezét a kis tavacskára, előre megfontolt lakóparképítési szándékkal. Szerencsére itt még az ingatlanspekuláció sem tudja magát komolyan venni, sugallja a film, úgyhogy bár némileg megkavarodik a hat jó barát élete, a rendszer erősebbnek bizonyul. Nem kell tehát izgulni, minden marad a régiben, szerencsére a film minősége is, még akkor is, ha talán kissé elfárad a végére a poénáradat. Ugyanakkor a kerek történetek megbicsaklása mellett a magyar vígjátéki alakítások szokásos túlhajtottsága is a film erényévé válik, s ez is mindenképpen arról tanúskodik, hogy az Üvegtigris egy jól működő, élő film, amely nem hamis világok papírszereplőiből csinál úgynevezett közönségfilmet, hanem valóban ábrázol, megszólít, jobban mondva megnevettet minket.